Nem a hosszú combja tűnt fel az autóban, amibe random módon szálltam be mellé, nem; hanem a keze.
Ahogy a kormányt teljes tenyérrel kezelte, ahogy épp-hogy-csak ráhajlította az ujjait.
Még épp azon gondolkodtam, hogy a Nagy Motoros Indián nevem most akkor a Kócos legyen vagy a Sajtós, és szerveztem, hogy egy kollégám a régi 120 literes mélyhűtőjét adja D-nek, aki csak feszt horgászik, de a halakat nem tudja olyan tempóban pusztítani, amilyen tempóban elpusztítja, és abban a percben (értik? abban a percben - még a mondat közepén voltam a kollégával), amikor D. hívott.
És olyan sápadt volt a hangja, mint amilyen módon besápadt, amikor azt hitte, hogy fel akarom függeszteni a kapcsolatunkat.
Akkor az egész ember besápadt, rekedtté vált a hangja, szárazzá, és mintha a hányinger kerülgette volna.
És megnémult.
AKKOR úgy kellet kihúzni a szót belőle.
Most is sápadt-rekedt volt a hangja, száraz, és engem mintha a hányinger kerülgetett volna.
És aztán megállt az idő.
Azóta áll.
Mint az orgazmus után.
Na jó, NEM az orgazmus után, hanem a repülés után.
Mert ha jó, az nem az izmok munkája és a testek összeakadása.
Ha az egy igazi, akkor az - repülés.
Amikor azt sem tudod, melyik testrészed hová került.
Meg azt sem, hogy mennyi idő telt el.
És még egy: nem akarod. Mármint elélvezni. Nem akarod, mert azt akarod, hogy mindig ez legyen, vége aztán sohse legyen.
Így lassítasz. De attól meg mélyül.
Aztán meg az izommunka. Mert hogy ez egy kemény megterhelés.
A légzés, visszatartani és kiadni, a lehető legjobb tempóban.
Megkeresni a száját, amit nem tudsz addig a szádban tartani ameddig akarod, mert elájulsz már a levegő nélkül.
Csak hát el is akarsz ájulni.
Időben szólni, hogy vigyázzon a magjára, mert te most - most -most - és közben már nincs agyad hozzá, hogy ne vidd el magaddal, hacsak nem akarja ő is.
És nézni, figyelni, szívni magadba, ahogy tartani próbálja magát, és persze te is azt akarod, mert akkor tarthat csak tovább, de közben mindent megtenni azért, hogy meghaljon.
És amikor megtörténik, és utána nincsen semmid se, fogalmad sincs, hol vagy, hol a tested, csak azt tudod, kivel vagy; és megáll az idő.
Végre.
Nincs gondolat, nincsenek kérdések.
Lehetségesnek tartom, hogy nem is az orgazmus.
Hanem az utána következő csönd.
Az hajt felé.
És olyan sápadt volt a hangja, mint amilyen módon besápadt, amikor azt hitte, hogy fel akarom függeszteni a kapcsolatunkat.
Akkor az egész ember besápadt, rekedtté vált a hangja, szárazzá, és mintha a hányinger kerülgette volna.
És megnémult.
AKKOR úgy kellet kihúzni a szót belőle.
Most is sápadt-rekedt volt a hangja, száraz, és engem mintha a hányinger kerülgetett volna.
És aztán megállt az idő.
Azóta áll.
Mint az orgazmus után.
Na jó, NEM az orgazmus után, hanem a repülés után.
Mert ha jó, az nem az izmok munkája és a testek összeakadása.
Ha az egy igazi, akkor az - repülés.
Amikor azt sem tudod, melyik testrészed hová került.
Meg azt sem, hogy mennyi idő telt el.
És még egy: nem akarod. Mármint elélvezni. Nem akarod, mert azt akarod, hogy mindig ez legyen, vége aztán sohse legyen.
Így lassítasz. De attól meg mélyül.
Aztán meg az izommunka. Mert hogy ez egy kemény megterhelés.
A légzés, visszatartani és kiadni, a lehető legjobb tempóban.
Megkeresni a száját, amit nem tudsz addig a szádban tartani ameddig akarod, mert elájulsz már a levegő nélkül.
Csak hát el is akarsz ájulni.
Időben szólni, hogy vigyázzon a magjára, mert te most - most -most - és közben már nincs agyad hozzá, hogy ne vidd el magaddal, hacsak nem akarja ő is.
És nézni, figyelni, szívni magadba, ahogy tartani próbálja magát, és persze te is azt akarod, mert akkor tarthat csak tovább, de közben mindent megtenni azért, hogy meghaljon.
És amikor megtörténik, és utána nincsen semmid se, fogalmad sincs, hol vagy, hol a tested, csak azt tudod, kivel vagy; és megáll az idő.
Végre.
Nincs gondolat, nincsenek kérdések.
Lehetségesnek tartom, hogy nem is az orgazmus.
Hanem az utána következő csönd.
Az hajt felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése